Zöld Föveny Hotel***

Xmas Swing koncert Egerben.

2017.11.29. 09:30:22


A karácsony ünnepének közeledtével, már december elején elkezdődnek az adventi koncertek a nagyvárosokban. Így történik ez Egerben is.


December 11-én, hétfőn a Xmas Swing lép fel a borok városában. A karácsonyi koncert este hat órakor kezdődik. A helyszínt a Kepes Intézet biztosítja erre az alkalomra.


Az együttes Eger Szimfonikus zenekara. Ismert és népszerű a helyiek mellett, az ide látogató vendégek köreiben is.


Ezt a fajta zenét szinte minden korosztály egyaránt kedveli. A jeles ünnep közeledtével pedig még inkább aktuálissá válik a szép stílusú muzsika.


Az estére sztárvendéget is hívtak az egriek, Szűcs Gabi személyében, akit a közönség szintén jól ismer.


A koncerten közreműködik Eger városának Ifjúsági Kórusa is. Szabó Sípos Máté fogja vezényelni a zenei előadást.


A műsor folyamán elhangzanak a legszebb karácsonyi dalok. Többek között a Santa Claus, és az I Ill Be Home for Cristmas című szerzemények, melyek igazi ünnepi hangulatot varázsolnak majd a színpadra és a nézőtérre.


A körülmények ismeretében szinte biztosra vehető a meghitt ünnepi hangulat, sikerrel ötvözve.
A koncertre belépőjegyeket elővételben már lehet váltani 2.000 Forintos egységáron.

 

 

NORMAL VIEW