Zöld Föveny Hotel***

Egri bikavér Ünnep.

2021.08.16. 12:22:54

Egerben, mint már oly sok alkalommal, most is a bor fogja játszani a főszerepet az augusztus 26-án, csütörtökön kezdődő Bikavér Ünnepen.

 

Lassan negyed évszázada, évenként kerül megrendezésre ez a borfesztivál, melyen a helyi bikavéren kívül több más kiváló nedűt kóstolhatnak meg a vendégek.

 

Az érsekkert árnyas fasor alatti területe ad helyet ez alkalommal is a várt eseménynek.

Az italok mellett a gasztronómia is fontos helyet kap a három napos fesztiválon. Több vendéglő kínálja majd finom ételeit a látogatók részére.

 

A kiváló ellátás mellett a szórakozás is biztosítva lesz, koncertekkel.

 

Az Egri Csillag Színpadon az első napon 19 órától Szabó Anna Zsófi lép fel, majd őt követi a Kiad zenekar. 21 órától a Bring Me Greeen együttese tartja meg koncertjét. A nap záró zenei előadását a Kései Kitérő csapata szolgáltatja majd 22 óra 30 perctől.

 

A második napon, pénteken is 19 órától indul a zenei programok sora. Fellép a Wehavoneide és több más zenekar is szórakoztatja a közönséget.

 

A zárónapon, szombaton szintén ugyanezzel a kezdési időponttal négy együttes ad koncertet egészen az éjszakába nyúlóan.

NORMAL VIEW