Zöld Föveny Hotel***

Aranyosi Péter és Badár Sándor előadása előadása Egerben.

2024.03.28. 17:20:48

 

A borok városában, Egerben a kultúra mellett a humorra is jelentős igény van. Ennek kielégítésére kapott meghívást a Hotel Eger Park Klubba Aranyosi Péter és Badár Sándor, hogy megtartsák előadásukat április 10-én, szerdán este hét órai kezdettel.

 

Aranyosi Péter a Dumaszínház tagja és a Showder Klub szinte állandó résztvevője. Előadásain sok a nevetés, és ez így biztosítja sikerét. Eddigi munkájáért megkapta a Karinthy Gyűrűt 2017-ben és a Miskolci Múzsa-díjat egy évvel később.

 

Badár Sándor is a humor nagymesterének számít már jó ideje. Ő több filmben is szerepelt és négy könyv megírása is a nevéhez fűződik. A Karinthy Gyűrű mellett több más díjat is átvehetett az elmúlt évek folyamán.

 

Két sikeres humoristát üdvözölhetnek tehát a helyiek és a távolabbról idelátogató érdeklődők. A poénjaik egyszerűek, de ezáltal könnyen csattannak, hatalmas derültséget keltve.

Ez is egyfajta művészet, még akkor is, ha ezzel többen nem értenek egyet.

 

Nemcsak ez az egy előadása lesz a két humoristának Egerben, hanem többször is fogják szórakoztatni a közönséget, különböző helyszíneken.

 

Az előadásra belépőjegyeket 6.900 Ft-os áron lehet váltani.

NORMAL VIEW