Zöld Föveny Hotel***

Esküvői kiállítás Egerben

2015.01.01. 10:11:44


Egerben több jeles eseménynek adott helyet az idei évben az Agria Park. Az újév első, jelentős rendezvénye, az Esküvő kiállítás, január 16-án, pénteken veszi kezdetét és két napon át áll az érdeklődők, valamint a vásárlók rendelkezésére.

 

Délután három órakor nyitja meg kapuit a kiállítás, az első napon, és este 7 óráig tart nyitva. A második napon, szombaton már délelőtt 10 órakor elkezdődik a bemutató, majd 15 órai kezdettel Esküvői Stand Up Comedy lesz, Szép Bence fellépésével.Ezt a műfajt az utóbbi években rendkívül megkedvelte a közönség és most is sok nevetést, önfeledt szórakozást várnak ettől a műsorszámtól.

 

Fél óra múlva mutatkoznak be az esküvői ruhaszalonok, rendkívüli darabjaikkal. Megtalálható lesz a menyasszonyi és vőlegényi ruhák mellett a koszorúslány ruhák és a kiegészítők széles választéka is. Akik egybe kívánják kötni az életüket, a legjobb helyre jönnek kiválasztani esküvői ruháikat, kellékeiket.

 

Nem csak a kínálat és a minőség lesz első osztályú, hanem az árakban is találhatnak némi eltérést az érdeklődők, természetesen valamivel olcsóbban juthatnak hozzá ezekhez a modellekhez a házasulandók, mintha alkalmi boltokban vásárolnának.

 

Este 6 órakor zárja kapuit az Esküvői kiállítás, nagy érdeklődéssel várt eseménye.

A belépés mindkét napra díjtalan.

 

NORMAL VIEW