Zöld Föveny Hotel***

Egri Borszalon.

2015.12.17. 09:58:22

Magyarország egyik leghíresebb borvidéke Eger városa. Több bortermelő állítja elő a kedvelt nedűket. Elsősorban ezek népszerűsítésére rendezik meg hosszú évek óta az Egri Borszalon nevet viselő rendezvényt.

 

A szálloda utcában található a Hotel Eger Park létesítménye, melynek konferencia terme ad helyet a borászati eseménynek. Mindez Gál Tibor borászmester ötlete alapján valósult meg. A Polgári Magyarország alaphangulatára emlékeztet majd ez az összejövetel.

 

December 29-én, kedden este 6 órakor kezdődik a vidám műsor és borkóstolás, és előreláthatólag 23 óra magasságában ér majd véget. Ebben az évben XV. alkalommal mutathatják meg a borászok, hogy mennyire mesterei szakmájuknak. Saját termésüket személyesen kínálják a vendégeknek.

 

Több esemény, kellemes hangulatú színes program is végigkíséri a napot. Nem kizárólag a felnőttekről szól a Borszalon. A szervezők gondoskodnak

gyermekprogramokról és egyéb játékokról, hogy az apróságok is jól érezzék magukat.

 

 

A bort kedvelők étvágyának csillapítására több féle étel lesz kapható az erre a célra kijelölt pavilonokban. Aki pedig jó erős pálinkával kívánja az étvágyát gerjeszteni, annak sem kell csalódnia. A bőséges falatokat pedig le lehet öblíteni egy korsó sörrel.

NORMAL VIEW