Zöld Föveny Hotel***

Bormaraton Egerben

2016.05.09. 09:48:47

A borok városa, Eger rendezvényeivel élen jár hazánkban. Kiemelkedő eseménynek számít a Nemzeti Bormaraton elnevezést viselő vidám, egész napos összejövetel. Helyszín a már megszokott Dobó-tér lesz.


Május 20-án, pénteken 13 órakor kezdődik a program. Kézművesek mutatják be szakmájuk fortélyait folyamatosan egész nap a mesterségek utcájában. Termékeik megvételére is nyílik lehetőség a kirakodóvásáron.


A gasztroudvarban speciális helyi ételek és más finomságok várják a megéhező vendégeket, valamint lesz kenyérsütés is.


A könnyűzenei bemutatók mellett kulturális rendezvényeken is részt vehetnek az érdeklődők. Sport és szabadidő programok frissítik fel a napi események sorát.


A borvidékek neves borászai mutatják be nedűiket, melyeket a helyszínen meg is lehet kóstolni, de a pálinkák és sörök kedvelői is tetszésük szerint fogyaszthatnak, mert a kínálat ebben a tekintetben is bőséges lesz.


A szervezők természetesen most is kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek szórakozására. Nekik játszóház áll majd a rendelkezésükre.


18 órakor a Borvidék Szépe elnevezés alatt szépségkirálynő választás lesz, majd 19 óra 30 perces kezdettel Charlie ad koncertet és a nap zárásaként lesz Slágertévé kívánságműsor is, mintegy 22 óráig.


A rendezvény teljes időtartamára és valamennyi programjára a belépés ingyenes lesz.

NORMAL VIEW