Zöld Föveny Hotel***

Kaláka Fesztivál Egerben.

2016.06.09. 12:42:40

 

Eger városának fontos eseménye az évenként megrendezésre kerülő Kaláka Fesztivál.

 

Idén 37. alkalommal vehetnek részt a látogatók ezen a nagyszabású eseményen.


Június 23-án, csütörtökön kezdődik a programok hosszú sora a bélapátfalvi Apátságban verskoncerttel, este hét órakor.


Másnap 14 órakor lesz a megnyitó az Eszterházy -tér Parkszínpadán, ezt követően a Dobó István Vármúzeumban 17 óra 30 perces kezdettel lép fel az Apnoé zenekar, majd fél nyolctól Ökrös Csabát láthatják. Fél tízkor a Strófa trió előadása zárja a napot.


A Palotaszínpadon fél héttől a Téka, ezt követően két órával pedig Lajkó Félix és zenekara játszik. Fél tizenegykor Betyárjáték lesz.


Szombaton és vasárnap ismét a Panoráma és a Parkszínpad kerül a figyelem középpontjába. Itt lép fel a Góbé, a Hungarikum együttes és a Kaláka is, valamint Palya Bea és zenekara, a Karaván Família, ezen kívül még több jól ismert előadó és zenei együttes produkcióján tapsolhat a közönség.


A négy nap alatt folyamatosan Eger Túra lesz a belvárosban. Emellett péntektől vasárnapig egész nap Népi-és Népi Iparművészeti vásáron vehetnek részt a vendégek.

A szombati nap kiemelkedő eseménye lesz a Múzeumok Éjszakája.

 

NORMAL VIEW