Zöld Föveny Hotel***

Palócgála Egerben.

2016.11.07. 08:06:54


A borok városában, Egerben a kulturális események is jelentős szerepet kapnak. Ennek része a néptánc és a kórusének is, melyhez kapcsolódik a Regionális Nemzetközi Népzenei Fesztivál.


Az ünnepi hangulatú gála november 19-én, szombaton kezdődik és másnap fejeződik be. Idén 27. alkalommal kerül sor a két napos, neves, népzenéhez kötődő esemény megrendezésére. A helyszín ekkor is, mint a korábbiakban, több esetben, a Bartakovics Béla Közösségi Ház lesz.


A hazai művész együttesek fellépése mellett láthatja a közönség a felvidéki néptánc társulatok előadásait is. A népzene legértékesebb részét és az előadások magas szintjét tapasztalhatják majd a vendégek ezen a késő őszi hétvégén.


Nagyon népszerűnek számít hazánkban ez a műfaj és elég sokan, megfelelő szinten művelik ahhoz, hogy ez ne is csökkenjen.


Lehetőség nyílik a résztvevő néptánccsoportok szakmai és erkölcsi tapasztalatainak cseréjére is. A barátság és a művészeti értékek szorosan összefüggnek és ennek elmélyítése is célja ennek a találkozónak.


Azok, akik ezt a hétvégét arra szánják, hogy megtekintsék a Palócgálát, teljes képet kapnak az ilyen irányú nemzeti értékekről, mely a kultúra magas színvonalát hivatott bemutatni, elsősorban.

 

 

NORMAL VIEW